Költői kérdés lenne, az egyik leggyakrabban felmerülő gondolat az emberi fejekben, – így az enyémben is: „Mi az élet értelme?”
Van-e rá igaz(i) válasz? Szerintem az élet értelme az, hogy VAN. Hogy ebből ki mit hoz ki, az sokkal színesebb téma.
Hogy hogyan találunk rá igaz önmagunkra, ezáltal a Teremtő hogyan tapasztalja meg isteni mivoltát, az az önfelfedezés útja. Ez az út néha rögös, tudatos, vagy spontán katartikus élmények sorozata, de saját fátylaink miatt egyedül szinte reménytelen próbálkozás. A sokféle fátyol közül én a korlátozó hiedelmeket, a hozott, – és tanult mintákat emelném ki a hétköznapi élet boldogtalanságának, hiányérzetének kulcsaként. Ha ezen gátakat sikeresen és tudatosan lebontjuk – elég időt, érlelődést adva a folyamatnak –, hozzáférhetővé válik egy olyan világ, dimenzió, ami mindig is jelen volt, jelen van bennünk.
Saját tanulmányaim és legfőképp élő tapasztalataim során arra a következtetésre jutottam, hogy a jelen kor emberének egyetlen hatékony és viszonylag könnyen kivitelezhető módszertana erre egy olyan út, amin egy szakavatott, beavatott mester segít végig, elementáris erőket megmozgatva, összekapcsolva a testet az elmével, tiszta metafizikai tudással.
Többször volt szerencsém tapasztalni a „hazatalálás” élményét. Ehhez szisztematikusan kellett lebontani a gondosan felépített, többszintű gátrendszeremet. Az intellektusom, az egóm nagy erőkkel védekezett ez ellen – hiszen ez a dolga -, viszont az odaadottság isteni minőségét csak ezen az áron kaphattam meg, hogy megszenvedtem ezt az átalakulást, – a rendszer ilyenkor recseg-ropog.
Természetesen van rizikója is ennek a folyamatnak, hiszen bizalmat kell adnod a guru-elvnek. Ha olyan szerencsés vagy, mint én – avagy valamiért „kiérdemelted” – és kapsz magad mellé egy olyan tanítót, aki hitelesen, tisztán, következetesen vezet, csak menj és élvezd, légy hálás, hogy ebben az életben ez megadatik! Mindeközben tisztul a látásod, az érzékelésed, egyre biztosabban követheted az intuíciót, a megérzéseidet. Nyugodtan mondhatsz bármikor nemet, kérhetsz több időt, vagy félbehagyhatod…de egy jó vezető-tanító úgyis érez, tudja hol vannak a határaid. Ő arra is bátorít, hogy ne engedd el a kritikus gondolkodást, merj kérdezni, ne fojts el semmit, lehetsz önmagad. Sőt, a cél is ez.
A gátlások leszerelése nem egyszerű folyamat. Az egymásra épülő lépcsőfokoknál ildomos, de inkább kötelező észnél lenni, mert igencsak mámorító a felszabadulás folyamata. Tudatában kell lenni, hogy melyik mozzanattal táplálhatjuk a spirituális egót, ami itt egyértelműen nem a kívánatos irányba vezető út. Az önös kéjenckedésre felhasznált szituációk sem felfelé emelnek.
Én azt vállaltam, hogy a metafizikai megvalósítás útjára lépek egy megfelelő kísérővel. Ehhez nem kevés erőfeszítést teszek és elfogadom, feldolgozom az útmutatást továbbá nyilván meg is cselekszem azt minden nap, ami szükséges a haladáshoz.
A magasabb nézőpontok kialakulása ezen az úton elkerülhetetlen. Ez viszont nem táplálhatja a spirituális egót, illetve nem nézhetek le másokat. Vélelmezett új tudásommal meg tudnám indokolni számos olyan élethelyzet létjogosultságát, ami számomra – az egómnak – előnyös lehet.
A társadalomban elfogadott erkölcsi normák nagy része ezen nézőpontokból kényszeres, korlátozó, sőt megkockáztatom, hogy vak rabszolgasorsunkhoz adunk beleegyezést ezen szabályok automatikus elfogadásával és gyakorlásával. Hát még ha odáig fajulunk, hogy embertársainkon mi magunk kérjük számon ezen normák betartását, mint a hatalom érzésétől fejüket vesztett börtönőrök.
Itt lép be nálam a legfőbb parancs: „Légy hű az Igazsághoz!” és „Légy hű ÖnMagadhoz!”
Amennyiben az önfelfedezés útján – és nem kizárólag kognitív úton szerzett temérdek plusz és általában felesleges információ birtokában – tisztulnak nézőpontjaink, a szívünk, a testünk, az elménk, – könnyedén tudunk jó döntéseket hozni jelentős és kevésbé jelentősnek tűnő szituációkban. Ez az életünk minőségének javulásához vezet, ami már nem kis eredmény, már ha mindenképp keressük a hozamát ennek a folyamatnak. Ez egy belső folyamat, a külvilág felé nem, vagy nem olyan módon látványos, megmutatható állapot, mint amit talán első lendületből kívánnánk. Mire odaérünk, ez már nem is lesz fontos.
A szabadság megtapasztalása nem a szabadosság útja.
/NettInergy/